Nemzeti Együttműködési DJ-skedés!

2010.11.29. 11:47 Noco Cojumbo

Tisztelt Fiatalok, Fiatalokat kísérő kedves apukák, esetleg jobb karban lévő anyukáik!

A szórakoztató klubok, diszkógömbös zenebonáldák parkettjein még mindig a diktatúra fals, disszonáns hangjai kopognak! Demokratikus államunkban már szinte minden demokratikus, ahol az embereknek a véleményét, a velük való konzultációt olyan nagyon komolyan veszik, hogy azt a Svájciak is oly nagyon megirigyelhetnék. És meg is teszik. Hétvégén személyesen Dj Bobo hívott, hogy gratuláljon népünk demokratikus egységéért tett törekvéseihez, és egyben hogy megkérdezze, hogy leegyeztettem-e már a lakossággal, hogy a legközelebbi bulin milyen zenéket toljak, mert kiváncsi lenne mennyiben tér el hazánk zenei ízlése a svájci népétől. Mert ő eddig csupa jót hallott hazánk zenei ízléséről a Happy Gang nevű magyar együttestől, akikkel egy türkmenisztáni fellépés alkalmával találkozott.

Ebben a pillanatban teljesen megrökönyödtem, és a szívemhez kaptam!

De hiszen nekünk eszünkbe sem jutott megkérdezni a polgárokat, hogy milyen zenével szórakoztassuk őket! Mindeddig zsarnok módjára saját zenei ízlésünket erőltettük rá szerencsétlen vendégekre, akik a mai nehéz anyagi helyzetben is áldoznak a belépőre, egy bizonytalan kimenetelű buli kedvéért! Dj Bobo kérdésével egy pillanat alatt rendet rakott a fejemben, és felismertem a hazai diszkózás elnyomó, diktatorikus jellegét.

 

Kérlek csatlakozzatok mozgalmunkhoz, hogy többé ne kelljen elviselnetek a nép zenei ízlését nem követő, attól élesen eltérő, sőt leköpő, lehányó, megerőszakoló zenéket a szórakozóhelyeken! A lelkiismeretes dj-k nevében kérünk titeket, hogy csatlakozásotokkal vessetek véget álmatlan éjszakáinknak, hogy megpróbáljuk kitalálni, hogy mit szeretnétek. Mondjátok meg! De ne bemattolva, bekajabálással, a buli hevében! Mint egy utolsó proletár ideggyenge alkoholista! Szépen, kulturáltan, konzultálva.

Vessünk véget együtt a DJ-k önző, népnevelés köntösébe bújtatott, erőszakos elnyomásának! Ne engedjük, hogy Palotai Zsolt hülye filmzenéket játsszon, ami csak szerinte vicces! Hogy a Bárány-Jován-Dj Free tengely letérjen a kitaposott útról!

Nemzeti Együttműködési DJ-skedést!

Aláírni az alábbi helyeken lehet:

online: http://www.facebook.com/bloggerzondecks

            http://bloggerz.blog.hu/

offline: legközelebb Dec4-én a West Balkánban, ahol az NDK-s lányok a fecskés magyar srácokkal idén a Balaton helyett, a Skála Metró konfekció-osztályán találkoznak, hogy élvezzék a minimált vagy a dnb-t. Vagy akár még mást is.

            http://www.facebook.com/event.php?eid=140465849338653

 


Operakarrier

2010.11.25. 08:03 Horváth Oszkár

Meghívást nyertünk a Milánói Szkálába, főleg Mozartot fogunk énekelni. Akit érdekel a Varázsfuvola, szenteljen külön figyelmet a West Balkan valamint Skála Metro 4 szintjének összenyitásából adódó térben rendezett, 2010. december 4-i mikulásvárón:

Normafa Open Air produkció – Skála / WB – 5 helyszínes Mikulás váró buli

Ott leszek. Egyébként nem megszakítva a korosztályokra való odafigyelés hagyományait a Bloggerz on Decks részéről, 0 és 7 év közötti blogolvasó kollégák részére meg kell jegyezzem, a Mikulás nem létezik. Nincsen olyan. Tavaly kifigyeltem, és anyukám teszi oda a csokit meg a literes viszkit az ablakba. Vagy apukám. Ahhoz túl sötét volt, hogy megkülönböztessem őket.

De mi azért várjuk. Meg tök udvariatlan volna, ha nem várnánk, mert mi van, ha mégis van. Az esemény helyszínéből adódóan megtisztelnő volna a nap folyamán minden női vendéget kartársnőnek szólítani. Akinek van kismama cipője (lábujjnál nyitott, kék vagy fehér, sípcsontig fűzős, gyakori előfordulás: Nagyvárad téri Corso mintabolt), hozza el. És ha van fölös csizmája, akkor azt csokoládé reményében a női konfekcióosztály egykori pozícióján tudja allokálni. Valószínűleg mire kifelé megy, nem lesz meg, de a csoki se, így ez a megoldás elméletileg még diétásnak is bizonyulhat.

Kiváló tisztelettel az üzemeltetők és a Bloggerz on Decks kartársai

A látvány és a motiváció is fontos

2010.11.22. 09:10 Horváth Oszkár

A következőkben 7 és 16 év közöttieknek, valamint kényszerbetegek számára szeretném összefoglalni az észrevehetetlen finom vizuális eszköztárat, amely egyfajta aszeszoráként áll rendelkezésre, és aki akar, él vele, aki nem, nem. Kényszerbetegek alatt olyanokat értek, akik nem lépnek repedésre az utcán, vagy a korsón mindig ugyanarra fordítják a logót iváskor - tehát mindannyian.

Arról van szó ugyanis például, hogy ez a Noco Cojumbo nevű DJ gyerek, aki valahogy beédesgette magát a Bloggerz on Decksbe pedig azt se tudjuk, melyik blogot írja, kurva magas. Mondjuk ez egy betegség és nem illik rajta nevetni, meg méhen belüli terhessége volt anyukájának és ennek ellenére született. Na mindegy, emiatt, hogy így alakult, a laptopját kurvára kinyitja, hogy onnan a levegőből is lássa, de ezt úgy képzeld el, hogy jóformán már letörik a kijelző. A matematika nyelvén ezt úgy fejezhetnénk ki, ha blogot csak tanult emberek olvasnának (legalább 8 általános, amiből 3-nál nem több az első), hogy extrém tompaszög. Különben nem látja. Ezt persze a 7 és 9 év közöttiek most ugorják át, mert ők még nem vették a tompaszöget, tehát ez szól a 10-16 év közöttieknek.

Ezzel az egésszel két probléma van, egyrészt, hogy nathanp Pisti kényszeresen visszahajtja, mert nem bírja a látványt elviselni. A másik meg, és ez pénteken a Szezonban derült ki, amikor egymás mellé tettük: hogy ilyenkor nekem ugyanolyan szögbe kell állítanom a kijelzőt, mert mi van, ha valaki pont oldalról látja és eltérés van??? SOHA nem tudhatod, mikor nézi valaki oldalról. Ez olyan, mint ahogy a mondás szerint tiszta rendes alsóneműben kell lenni, mert soha nem tudod, mikor kerülsz kórházba és vágják le rólad a ruhát. És ezért. Mondjuk aki ezt a mondást kitalálta, érthetetlen, miért nem a váratlan (vagy rendszeres) kúrásokra hegyezte ki a mondandóját, de azért így is értettük, csak kórházban például még nem voltam. Ez szól mondjuk a 16 és 18 év közöttieknek.

És akkor nem feledkeznék meg a 7 év alatti blogolvasókról is, mert jönnek vissza a statisztikák az Ipsosból, és nagyon úgy néz ki, hogy a gyerekek nagy része éjjel nappal a BoD blogját nézi. Ezt alátámszatják az olvasottsági adatok is, 13 emberből 9 hét év alatti, tehát az olvasók közel 70%-a. Aki nem tiszteli a számokat, nem viszi semmire! Úgyhogy részükre a motivációról írnék még egy keveset, és majd 18-23 évesen utánanéznek, hogy mi az a motiváció, meg a radiátor.

Szóval alapvetően minden magyar ember azért lesz DJ (mindegyik az lesz előbb-utóbb, ezzel jobb nem vitatkozni mert én már voltam DJ te meg még nem, úgyhogy emiatt nem tudahatod, hogy az akarsz-e lenni), mert nem lesz metróvezető. Vagy villamos (vezető). Egyedül a metróvezetők nem akarnak DJ-k lenni, mert nekik sikerült metróvezetőnek lenni - a kételkedők kérdezzenek meg egyet, hogy akar-e DJ lenni, 70% azt fogja mondani, hogy "akar a faszom, nem érek én erre rá" (elfoglaltak, néha hazaviszik a melót), 30% pedig nem érti a kérdést se, nem érdekli őket.

A metróban ugyanis kurva sok gomb van, és 0 és 7 éves korom között nyálcsorgatva lestem be az első kocsi üvegfestékének lekapart kis foltjain, ahogy a sötétben világítanak a gombok. Különösen 0 éves koromban, akkor még nagyon nyitott voltam és különösen spirituális. És ezek még nem ledek voltak, hanem rendesen izzók, a metróvezetők még a régi iskolát képviselik. Miközben mások táncolnak, vagy 48 perce smárolnak a sarokban, én igazából nem a következő számot keresem, hanem arra gondolok, hogy  Nyugati pályaudvar - Arany János utca viszonylaton suhanok, és ezt megfejelem azzal, mert a képzelet nem ismer korlátokat, hogy még az "Arany János utca. Az ajtók a bal oldalon nyílnak"-ot is én mondom Thoma István hangján, vagy hogy én vagyok Thoma István, vagy én magam vagyok az Arany János utca.

Hogy megértsétek a DJ-zés és a metróvezetés közti összefüggést, az alábbi videót szükséges megtekintenetek 0:07 és 0:09 közti terjedelemben. Ezért fontos, hogy a 4-es metró minél előbb elkészüljön, különben ilyen 2025 környékén kevesebb lesz a DJ, emiatt kevesebb lesz a buli, és ezért a fiatalok ilyen olvasással, meg kirándulással fogják elütni az idejüket, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.

Mi az a progresszív?

2010.11.16. 08:05 Horváth Oszkár

Az van, hogy olvastam ezeket a kiírásokat, ahol mi játszunk, és oda volt írva, hogy deep / tech / elektro. Ebből derült ki számomra, hogy mi mit játszunk, mert én végig slow rock és salsa-merengue vonalon szerettem volna maradni, csak két jelöletlen AGFA kazettán voltak ezek a zenék, és egy buliba' egy másik agfással elcseréltük véletlenül ilyen deep / tech témára, és megtetszett.

De mindig igyekeztem figyelemmel követni, amint kialakul akár a country zene (az olyan zene, hogy parasztok írják parasztoknak, és traktorokról vagy kétkeresztnevű copfos nőkről szól), akár a rock valamilyen új vonala, azonnal megjelenik két vadhajtás. Mindkettő megjelenésének az oka, hogy akik azt hallgatják, szeretik magukról elmondani, hogy azt hallgatják. Az egyik ilyen a "pszichedelikus", ami semmilyen formában nem utal a zenére magára, de jól lehet rá drogozni. Ez ugye azért hülyeség, mert mindegyikre jól lehet. Választékosabbak úgy mondják ezt, hogy nagyon jól tudnak rá átszellemülni. A buta emberek is szeretnek átszellemülni, őket nem zavarja, hogy utána nem az van, hogy 1 hétig csak alkotnak, hanem másnap ugyanúgy bemennek dolgozni, és dobozokat ragasztanak le széles ragasztószalaggal, ami fontos, mert ha nem jól ragasztod le, kinyílik.

A másik nyelvi-etimológiai vadhajtás a "progresszív". Hát ez se utal a zenére, mert szegény elektronikus zene mindig progresszív, hiszen következő évben mindig kicsit máshogy néz ki, mint előtte. Hogy megértsed: SP például progresszív, mert minden évben van új ruhája, máshogy néz ki, meg nő 3-5 centit is még vagy 10 évig, itt-ott. Lagzi Lajcsi is progresszív, mert ő fényévekkel kora előtt jár, hiszen már most arra a jövőre készül, amikor nem lesznek rendes hangszerek, csak Mad Max, és ilyen 40 centis torszülött gyerekekkel a nyakunkba' fogunk menni mindenhová, bármi is legyen az oka. De például nem progresszív az EDDA, mert Attis ugyanolyan jó 30 éve.

Na most ezt elektronikus zenénél lehetne úgy értelmezni, hogy a progresszív lehet a jövő évi "sima", és azért szeretik azt mondani magukról az emberek, hogy ilyet hallgatnak, mert benne van, hogy "én már most olyat hallgatok, amit te 3 év múlva fogsz, paraszt", csak nem underground, hanem progresszív, hogy lehessen mellé márkás ruhákat is hordani, meg mondjuk bevállalni némi kölnit, szőrtelenítést, és társait. Figyelni kell rá, hogy ne azt mondd, hogy azért mész valahová, mert kurva jó a zene, hanem mert TE progresszív vagy. Például nősz 3-5 centit évente itt-ott, mint SP. Csak így jövő évben már nem tudod mondani, hogy "tudod, a tavalyi/tavaly előtti progresszív, na az jó volt". Ezért érdemes inkább bármi másról elnevezni.

Ahhoz tudnám még hasonlítani, amikor felmész egy társkereső oldalra mert ronda vagy de iszonyatosan kúrni akarsz valahogy úgy, hogy hazudsz magadról 1-2 dolgot, meg 2 hétig úgy csinálsz, mintha udvarolnál, és azt adod meg felhasználónévnek, hogy ZOLI25. Ez progresszív, két kibaszott nagy baj van vele. Az egyik, hogy P=0.95 esély van rá, hogy téged nem Zolinak hívnak. A másik meg, hogy jövőre 26 éves leszel, és akkor újra kell regisztrálnod ZOLI26 néven, és akkor lehet, hogy még mindig nem hívnak Zolinak.

Na ezé nem szabad progresszívnak meg pszichedelikusnak hívni a zenéket.

Ugyanakkor srácok, valamelyikünk mégis játszhatna progresszívet, mert arra táncolnak a legmelegebb seggű lányok, sokkal jobban néznek ki, mint amilyen okos én vagyok, pedig az olyan, hogy néha magam is megijedek reggel, hogy vajon aznap mi zseniálisat fogok alkotni. 25 évesen is gyerektestük van, és tüchtigül még 2 ponttal jobbnak sminkelik magukat - mint az amerikai partifotókon a kiscsajok, akik tölcsérből besöröznek, virágokat aggatnak a nyakukba, és mutogatják az egyébként kegyetlenül jó dudáikat. Ami egy páros szerv. Őket nagyon utálják a rendes, feleségnek és barátnőnek való lányok, mert úgy is viselkednek, mint akik baszni akarnak, nemcsak gondolják. Én például ugyanezért nem szeretem a jófejeket.

Na és a lényeg, hogy onnan tudod megkülönböztetni a magyar progresszív rajongó jócsajt az amerikai tölcsérből söröző jócsajtól, hogy a magyar nem mutogatja a melleit 20-nál több embernek. De ha ügyesen udvarolsz (például mondod neki, hogy szép a szemed, miközben a farkadat fogdosod, vagy az övét, vagy ha vettél egy BMW-s kulcstartót korábban és azt rá tudtad tenni az U-lakatod kulcsára, és mindig véletlenül előveszed, vagy csak simán kurva jól nézel ki, és kussolsz, nehogy elrontsd az összhatást), akkor hirtelen amerikaivá változhatnak csak neked. És olyankor érzed, hogy megérte ennyire utánaolvasni.

Ellenőrző kérdés: az alábbi videón a lányok:

  • (a) magyar progresszív hallgatók
  • (b) amerikai lányok, beer bong vagy lényeg, hogy bong után
  • (c) vagy udvarolt már nekik valaki, és ezért
  • (d) bármelyik lehet, nem lehet megállapítani objektíven

Gyantáztassa-e egy dj a mellkasát?

2010.11.15. 08:01 Noco Cojumbo

Erről sokat vitáztunk így szakmai körökben, és arra jutottunk, hogy Niki Beluccinak például ajánlott, bár nem vagyunk teljesen képben, hogy akkor ő a mai napig is egy szál csöcsben tolja, vagy már a férje Dj Antonio játszik-e egy szál faszban.
 

Oszi végül a kérdés férfiakat érintő részében úgy foglalt állást, hogy kell, de minumum 24, vagy 48 órával a fellépés előtt, különben a műszálas b-oldal trikója, illetve az ezüst flitteres pólója, amit Bárány Attilától cserélt el egy fellépés után (valójában Bárány Attila a kanizsai Club Acapulco diszkóban a Rain Falls játszása közben tépte le magáról, és baszta be a közönség soraiba, ahol Oszinak, hogy megkaparinthassa, fejbe kellett rúgnia egy nála kisebb, és óvatlanabb szórakozót) dörzsölni fogja a mellbimbóját.
 

Dj S, vagykiafasz pl., aki egy időben csütörtökönként tolta a Bed Beachen, a hölgyek körében nagy sikert aratott fehér ingének gyomorig kigombolásával láthatóvá tett szőrtelen mellkasának látványával, és egyben megcáfolta, hogy a nők multitaskok, mert miközben nézték az ő aranyozott bronz mellkasát, láthatóan nem hallották, mikor kis göcsörtös kezeivel fent hagyta az előző szám vokálját az új szám vokálján, megteremtve ezzel a kísérleti modern tánczenét.
 

Ettől függetlenül vitathatatlanul igaza volt abban, hogy a dj-nek ki kell néznie valahogy, és ezzel homlokegyenest más nézőpontot képvisel  pl. Palotai a szürke atlétatrikójában, aki már az ütemre se tud mindig kellő figyelmet fordítani, annyira várja a galaxisközi stoppot a törölközőjével. Vagy csak egyszerűen sokat jár strandra, ezt egyszer meg kéne tőle kérdezni.

A fiataloknak nem csak azzal mutatsz példát, hogy nem gáspár lacit játszol nekik, a mikrofonba pedig a dj vizsgádnak megfelelően nem üvöltöd bele, hogy szopjál le, de azzal is, hogy trendi pólóban tolod a szettet. Én mostanában az egyedi tervezéssel kísérletezem, ahogy a Beckham gyerekek is, csak én egy kicsit passzentosabb cumókat küldök. A trikón a csillogó felirat alap. Lehet a konzervatívabb, már bevált témákat variálni, pl a Fuck me-s vonalon mozogni, ami már David Guettának is bejött, igaz az minden, csak nem underground, de néha a mainstreamből is érdemes meríteni, a kúrás az meg pont olyan dolog. Annál nagyobb koppanás meg nincs, mikor a helyről a sima paraszt viszi haza azt a csajt, akire végig csücsörítgetsz, miközben a be nem konfigolt potmétert csavargatod ezerrel, hogy azért érezze hogy hasonló intenzitással máson is be tudnád hozni a bartókot. 

Nekem eleve fontos, hogy a közönségem, hogy néz ki. És nem elsősorban magam miatt, mert én sosem nézem az embereket, mert nem érdekelnek. Amit csinálok, az tudom hogy jó, nem vagyok kiváncsi a reakciójukra, hogy majd még a végén nekem kelljen megfelelnem nekik. Általában ezért a közönséget csak másnap nézem vissza party fotokról, és ha nem tetszik amit látok, akkor bizony oda nem megyek vissza játszani. Egyszerűen csak nem akarok úgy járni, mint a Sterbinszky Karcsi, akiről már nem is tudjuk, hogy milyen zenét játszik, csak azt, hogy kik járnak a bulijaiba. Persze tudom, hogy ez a party fotó visszanézés statisztikailag kicsit torzít, mert csak és kizárólag a legnagyobb szellemi deficitással, ám annál nagyobb arcberendezéssel bírók akarják másnap kikeresni magukat a 1562 feltöltött kép közül. Azt is tudni kell, hogy az a férfi, akiről buliban készült partifotó, az a gumicsizmás kandúrnál is nagyobb paraszt, ugyanis a partifotósok maguktól csak az aktuális buliban jobbnak tűnő nőkről készítenek képeket. Tehát ha egy képen férfi van, az bizony odaállt, hogy hallod, engem is geci. Az alábbi két képről az derül ki, hogy igazam van, valamint hogy azért a dj és plebs között van némi különbség, már ha csak a korábban citált trikó kérdést is vesszük alapul.

dj - közönség

De hogy ugyanez a dj '93ban még miért tűrte bele a mackószerű farmerba a fehér trikót öv nélkül, azt nem vágom. Na, ez a nem progresszív öltözködés mintapéldánya, mert ezen a videón olyan rettentően szarul van felöltözve mindenki, hogy manapság még a hajléktalanok is visszateszik a kukába a fönti ruhadarabokat, az emberi jogaikra és méltóságukra való hivatkozással. Én viszont pont arra törekszem, hogy az a trikó, amit én ma hordok, azt te hordjad majd egy hét múlva. A mezőtúri unokaöcséd meg tizenkét év múlva.

De én nem csak ebben vagyok progresszív, hanem abban is, hogy én már most arról olvasok, amiről te fogsz holnap az Oszitól, aki közülünk a legprogresszívebb, mert ő már akkor írt erről, amikor én még rá sem gondoltam a témára, és most mégis egy egész bekezdést írtam a dologról. De holnap már ti is elolvashatjátok, és bizony kurvára megéri majd, mert lesz a végén egy meztelen csajos video is. (DE CSAK ANNAK INDUL EL, AKI VÉGIGOLVASSA A CIKKET, ÉS LÁJKOLJA IS. VALAMINT MEGETTE A FŐZELÉKET IS!)

 

Első buli - Normafa Open Air 07.24.

2010.10.28. 08:54 Noco Cojumbo

Mielőtt megindulna a buziskodás, hogy a Fásy Zsülike júliusban már a századik fellépésén is túl volt, és talán már el is vesztette, nekünk meg csak akkor volt meg az első, azért leszögezném, hogy korábban külön-külön azért már játszottunk. Én például a haveromék helyén, ami a zenei kultúra Szibériája volt. 5 rugóért volt korlátlan italfogyasztás, aztán a sok Danubiuson nevelkedett juszt is a pocsolyába léptemre akarta letépni magáról az izzadt, rongyos ingét, azt volt aki még a pult alá is befeküdt rá. Erőlködhettem én a sok giga frissen megvásárolt zenémmel, ha a májpusztító halláskárosultak ugyanazt a kb 200 megányi zenére akartak tobzódni, akár Allianzos cégesbuli volt, akár születésnapos brigád tévedt be, és még a Normafa Open Air szervezői is a Felicitára hörögtek, meg húzkodták fel a nadráguk szárát, hogy mutogassák ország-világnak a gusztustalan vádlijukat. 

Ilyen körülmények között nem volt csoda, ha az ember meg nem értett zseniként gondolt magára, akit megerőszakolt a pocsolyahíg kereslet. Aztán a Normafás srácok gondoltak egyet, különösen az egyik, amelyik már gyereknek is tehetségesnek ismerhetett meg, másnem abban hogy hülyére vertem asztaliteniszben, fociban, rizikóban, meg úgy mindenben, kivéve a szó denotatív értelmében, szóval azt gondolta ki a F. Balázs, hogy majd csinál egy normafás születésnapi színpadot, én meg ott fogok parasztkodni, hordozom a vállamon a laptopot és hótbebaszva játszok minden szart. Mondtam, ha ez kell hívja el a Dévényit, meg a Hamvait, aztán tologassa őket körbe egy tolókocsin. Mivel ez már neki is túl paraszt lett volna, pedig ő DNB-s Dj karrierje csúcsán is csak annyit tudott, hogy csattogtatva ráerőszakolta valamire a Bad Company-től a The nine-t, így kompromisszumként annyiban egyeztünk meg, hogy majd tolok igényes elektronikus klasszikusokat. Ő mégis elnevezte a színpadot Elektró Mulatónak, nem hazudtolva meg vonzalmát a legősibb férfimesterség irányában. 

Mivel az előttem és utánam játszóknál jóval nagyobb közönséget szaporítottam (N>1), így mondták, hogy verbúváljak magam köré még pár kóklert, aztán legközelebb kapunk egy saját stage-t. Nathanp egyértelmű választás volt, mert amikor először találkoztam vele a Tarda buliban, akkor is a rajongói helyett a keverőpulttal volt elfoglalva. Aztán még találkoztam vele jópárszor, amikor helyettem, a haverjai helyett, a csaja helyett, a söre helyett, a külvilág helyett, és az Atrium Hyatt is a keverőpulttal volt elfoglalva. Oszi úgy jött, hogy ő is mindenféle ketyeréket emlegetett, hogy azokkal mit hogy csinál, meg az oszicillátor, meg a fasz tudja. Cadixon meg pillanatig sem kellett elgondolkozni, mert azon kívül, hogy iszonyatos mennyiségű és veretésű tech nótát tud a fbuk falára kipostolni, a neve a külkeres gólyacsajok körében is jól cseng. És mellesleg még a David Guettát is letolja nekik. 

Szóval a szeptemberi normafára már meg is alakultunk, én meg is mentem sajnos, de ettől függetlenül én kurva jó voltam, és előttem Oszi se volt rossz, Nathanp-n pedig meg már nem tudtam hangokat befogadni, de állítólag érdemes őt is megnézni. Érdemeinket azért fel tudom sorolni: múltkor sikerült az egy mezőn lévő NVC-nél kétszer hangosabban játszanunk, így az ő közönségük is igényes zenét hallgathatott, illetve az utánunk következő Ninja Breakes gyerek Nathanp fülesében játszott. Egyszer pedig egy kanapén ültem Dieselboy-jal. Azt pedig inkább nem említem meg, mikor Bárány a mellettem lévő piszoárba pisált. 

Kollégák - Made Inn / Merlin okt. 23.

2010.10.26. 10:24 Noco Cojumbo

Időről időre néha mi is belebotlunk a többi hazai dj-be, aztán gondoltuk, hogy így szakmai szemmel veletek is megosztanánk a benyomásainkat, ami nektek sem árthat, mert amíg mondjuk ti megcsavarodva ügettek rájuk, addig mi azt is kihalljuk, hogy már nem a szöget veri az amatőr, hanem a hüvelykujját, csak ez éppen nekünk fáj. Oszi pedig még a hangnemeket is ismeri, ezzel nem is egyszer szokott büszkélkedni: "nem egy zenekarban játszik a két sáv", mondta egyszer pl. nekem, de ahelyett hogy elküldtem volna a faszba, megfogadtam a tanácsát, és a mix progihoz olyan skint szedtem le, ami így mutatja a hangnemeket. Azóta minden számot d#m-be játszok, Oszi meg csillogtathatja a tárgyi tudását az Arató diszkóban.  

Egy szó, mint száz, hétvégén voltunk Merlinben Made Inn bulin, hogy megnézzük a kollégák mit ügyetlenkednek. Nagyon nem tetszett, amit láttunk, pedig előtte voltunk még az Almássyban is, Swimming Pool partiban. Pedig az sem volt túl elnöki, hogy a 37 éve leeresztett, és azóta max felhugyozott medencében toporogtak tizen technóra. Mi is csak azért voltunk el, mert az előtérbe betettek pár alig 20 éves játékgépet, pl. a House of the Dead kettőt, ami az Almássynál egy fokkal jobb állapotú épületben, a közönségnél egy fokkal kellemesebb szereplőgárda közreműködésével játszódik. Ráadásul azokat fejbe is lehetett lőni. 

A Merlinben mire odaértünk már az Karányi nevű gyerek játszott, akinek még nálunk is nagyobb arca van, pedig mi sem szorítjuk satuba. Néha megünnepeltette magát a Mac-je mögül, amiről először elektró-szerű csapágyas hörcsögölés szólt, majd amikor megjelent mögötte Hot X, akkor kapcsolt, és próbált illeszkedési pontot csinálni, és megkereste a gépén az összes lezuhant buffcazenét, aztán olyan nekiveselkedve sistergette az effektet ide-oda, hogy attól közülünk ketten menten trombózist kaptak. De mivel a közönség láthatóan ezt szerette, így én is otthon gyorsan letöltöttem sok ilyen effektet, azt mától még ennyit sem fogok keverni mint eddig, csak kiállásnál felkúrom a csillárig a szörnyhangot. 

Hot X a román technót három csavarással kiürítette a teremből, majd átvette a vezérlést egy olyan meleg szerkóban, hogy a játszókon palacsintát süthetett volna. Már majdnem nem volt olyan szar a szettje, amikor hirtelen rárakott egy house slágert a szögelésre, és ettől mi is, és az összes Katalin Cárnő megzavarodott egy pillanatra, és abba is hagyták a kalimpálást. 

Ekkor volt időnk megfigyelni, hogy a viszonylag jó nők továbbra is a legbúzább gyíkokkal szeretik összetaperoltatni magukat. Ennek ékes példája volt a szőke magas a faterjával, meg a szőke kevésbé magas azzal a 34 kilós gyerekkel, akin ebből két kiló az éjjellátója volt, amivel a soroksári útnál álldogáló kurváknál is tágabb szemét takarhatta ki. 

Persze tudom, hogy nekünk semmi nem jó, vagy csak nagyon nehezen. Pl. amikor beráncigáltam egy csajt a K2-ben a ruhatárba, akkor is azzal voltam elfoglalva, hogy biztos találhattam volna jobbat is. De gyerekek, ez a maximalizmus, és mi erre törekszünk.

D#m!, ne felejtsétek! 

Miért jó dj-nek lenni?

2010.10.25. 16:14 Noco Cojumbo

Nem tudjuk van-e olyan olvasó, aki esetleg még nem dj, de amennyiben van, azoknak szeretnénk egy kis kedvet csinálni a műfajhoz. Például dj-ként lehet a pult alatt szopatni. A csaj djk meg szophatnak, és addig betesznek egy cédét. Ez nem városi legenda, ez tényleg így működik. De még ennél is jobb érzés, ha az általad játszott zenére partiznak az emberek. Erről mondjuk kevesebbet tudunk, mert mindig szar hanguccot kapunk, a színpadunkat is mindig szar helyre rakják, ránkszerveznek, vagy beraknak minket kora estére, amikor még nincs senki, vagy hajnalra, mikor már az utolsó zombi is felborult, azt az is sajnos jellemző hogy a szervező nem jól hirdeti meg a bulit, gázsit is annyit ad, hogy az embernek az rca kábelt sincs kedve bedugnia a kazettás magnóba, és vagy esik az eső, vagy ha zárt helyen játszunk, akkor meg bazmeg egyből kisüt a nap, és negyven fok van. De reméljük, hogy mindez hamarosan megváltozik, és ha a közönség is kicsit igényesebb lesz, és nem érik be a szarral, akkor rengeteg ember őrül majd meg a zenénkre. A djt azonban más elismerések is érhetik, például amikor megkérdezik, hogy mi ez a szám, ki az előadója, bár azt azért jó tudni, hogy ezt egyikünk sem szereti. Egyáltalán a beleugatást nem szereti egyik dj sem, nem véletlen van a dj pult magasan, és nem is kell behajolgatni, meg cetlit lóbálni, meg visongani, hogy milyen számot akartok, mert senki nem rátok, meg a kedvenc számotokra kiváncsi. Ha meg mást akarsz, fölírod szépen a számod egy cetlire, és leteszed a pult végébe.

Amit még jó tudni mielőtt dj leszel, hogy sajnos a legtöbb dj-nek nagy az arca. Pl kérnek tőled tűt a lemezjátszóhoz, mikor jól látja, hogy te laptopról tolod. Azt röhög. Pedig kurvára ne röhögjön, mert semmi vicces nincs abban, hogy a 21. században bakelitről erőlködik, mert amíg ő kikeresi a táskájából a lemezt, addigra én már lejátszottam B-től F-ig az összes könyvtárban lévő zenét.

Három bulival a hátunk mögött azt hiszem már elmondhatjuk magunkról, hogy ismerjük a dörgést. Ráadásul magát a szórakoztatóipart sem ma kezdtük, mindegyikünk több éve blogol, ami nagyon hasonló a dj-zéshez. Például ahogy tök nem mindegy, hogy két szó egymás után illik-e, úgy nem mindegy, hogy két szám is illik-e egymás után. Például. Aztán a szövegnek is van ritmusa, hogy folytassam. De persze vannak különbségek is, például ha nathanp ír, akkor kevésbé teátrális mozdulatokkal teszi, mint amikor a középből vesz le. Mert akkor olyan mint Dombi Tibor a tizenhatoson belül. Persze jó ha a djnek van saját stílusa, például hogy bukósisakban játszik, vagy hegesztőszemüvegben. Nathanp-nek már van, ő ezért döntött a Freddy Krueger maszk mellett. Oszinak hiába mutogattam Daft Punk, meg Bloody Beetroots videókat, ő továbbra is búvárcuccban akar játszani. Annak ellenére, hogy az nem túl ergonómikus, és a crossfadert is csak úgy tudja kezelni benne, hogy egy partvisnyéllel piszkálja. 

De a kezdeti nehézségek ellenére nagyon reméljük, hogy kurva híresek leszünk. Dj-ként is, aztán majd üvöltözhetjük a mikrofonba, hogy térdre gecik. 

 

Bloggerz on Decks

2010.10.25. 16:03 Horváth Oszkár

Tetszik a videó? Oszd meg Facebookon! »

Forgattunk, ezúttal magunknak: a blog.hu portáján sertepertélő bloggerek néhányan összeálltunk, a közös érdeklődési körre, az elektronikus zenére alapozva, és ilyen formában pakolgatunk lemezeket. Ha valaki pl. költözködik, és nagyon sok lemeze van, akkor ez nem azt jelenti, hogy jövünk segíteni, és azt is elpakoljuk, kérlek, figyeljetek oda, hogy ilyenkor a méltán híres FŐSPED-et hívjátok.+36 1 3330 330 - még létezik!

A Bloggerz on Decks csapatát jelenleg

  • Tardát és Dezsőt megálmodó nathanp,
  • a blog.hu gépházban fűtő Cadix,
  • a rejtélyes megnevezésű Noco Cojumbo
  • és a lemezeket B-oldalra fordító nosferato alkotjuk.

Igyekszünk már akkor is utolsó senkik lenni, amikor még vagyunk valakik: különösebb tervezés nélkül valósítunk meg teljesen indokolatlan sztárallűröket. Noco pl. megalkotta a tökéletes ideológiát a laptop DJ-zésre: amíg nathanp vagy én keverésre pocsékoljuk az időt, addig ő tud sört inni és cigizni. Szerintem tök igaza van, meggyőzött. Én simán elviszem a saját lemezjátszóimat, ami így együtt 22 kiló, és a pultban lévőket félredobálom. Csak mert az enyém narancssárga. Nathanp egy atomóra: akkor is képes 5-10 perccel a kezdése előtt érkezni, ha azt sem tudja, hánykor kezd. De megérkezik, mint a filmekben a megmentés, és az órarugó gerincű felpattanó mozgás, amit utána tekergetés közben hoz, pótolhatatlan.

Ha minden jól megy, sikerül a létező legnagyképűbb, legprosztóbb módon viselkednünk. Egy szórólapon volt, hogy ez kell ehhez az egészhez. Megkezdtük a suttyó modorról szóló szakirodalom beszerzését, már az első fejezetben ott van, hogy hová kell tegyük a DJ pulton a poharunkat, ha ugyanolyan sutyerákok akarunk lenni, mint mások, akik oda teszik. Állítólag az nem baj, hogy így a saját cuccunkat öntjük le, lényeg a prosztóság. És ez belülről gyün. Belelapoztam a tananyagba, a második félévben már olyan trükkök vannak, hogy pl. amíg nem te játszol a pultban, addig le kell menni, és a barátod számára kell prosztón viselkedned, ha igazán nagyot és tökéleteset akarsz alkotni. Például odaadsz neki egy CD-t, hogy "az első számot légyszi rakjad be", de valójában az egész CD 1 track, a te saját mixeddel 1 óra 15 perc terjedelemben. Ezt már próbáltuk, tényleg bunkóság, pedig így ránézésre ki gondolná.

Hasonló tanokról, elméletekről, és a zenéink köré tekert minden velőt nélkülöző üres blogfecsegésről itt, a Bloggerz on Decks blogján, a bloggerz.blog.hu címen értesülhetsz nagy ritkán, egy-egy mixfelvételért pedig a soundcloud.com/bloggerz URL-en lehet érdemes kutatni. Facebook: facebook.com/pages/Bloggerz-on-Decks/137086953007663

A lényeg ebben a kezdeményezésben is, hogy SOSE NŐJÜNK FEL! Korra, nemre, foglalkozásra való tekintet nélkül hangos zenéket játszunk le, me' az jó. Egyelőre így nézünk ki.

Ha szeretnéd elképzelni, nagyjából milyen zenékről van szó: a srácok közül én képviselem a legszoftosabb vonalat az alábbi zenékkel. Ezután Noco gyakorlatilag leviszi a fiatalok fejét teljesen beteg elektronikával. Cadix sem a környezetbarát zenék híve. nathanp sajátos hangulatú hasznosan monoton deep/tech zenékkel dobja fel a végét. Elvileg idén többször lesz még lehetőség meghallgatni, majd posztolunk.

 

A mix tetszik? Akkor oszd meg azt! »

És ha teheted, csatlakozz hozzánk a Fácsén! »

süti beállítások módosítása